2012. november 3., szombat

Üres falak mindenütt

Nemrég költöztünk ki ideiglenesen külföldre. Mivel egyenlőre úgy néz ki, nem maradunk sokáig, nem nagyon költünk dekorációra, így jobb híján az üres falakat nézzük. Illetve dehogy, mert Móni barátnőméktől búcsúzóul kaptunk egy nagy méretű képet, ami most a falra celluxolva emlékeztet az otthoni utcabeliekre. :) Továbbá az 1dolláros boltban vettem egy falinaptárat, amit szétvágtam, így 8 afrikai állat is figyel a falról. Azért nem 12, mert a legyekkel körülvett bivaly, a tátott szájú, sárga fogú viziló olyan csúnyák voltak, hogy nem vitt rá a lélek, hogy kiragasszam, a további 2 pedig a srácok kíváncsiságának esett áldozatul, még mielőtt kitapétáztam volna velük a hálószobát.
A magyarországi házunknak kiindulásunk előtt nem sokkal készült el a tetőtere, így ha hazaérünk, úgyszintén kopasz falak várnak ránk. Az alsó szintet is mindössze pár tájkép díszítette, jobb híján kapcsos képkeretben. Bosszankodtam is vele, mert a képkeret mérete és az előhívatott fotó mérete valahogy sosem passzolt igazán, így vagy a képből kellett lesarabolnom, vagy a képkeretet kellett átalakítani. Egy ilyen átalakítós hadműveletet átélt képkeret 2 perc függeszkedés után a járólapon kötött ki (darabokban persze).
Aztán megtaláltam a kézenfekvő megoldást: vászonképeket fogok csináltatni, és feltenni az üresen tátongó falakra. Mióta élőben láttam ilyesmit, azóta tudom, hogy KELL nekem is. Többféle méretben elkészíttethető 20x30 centisől 60x80 cm-es méretűig, és akár egyetlen képet helyezek rá, akár egy scrappelt oldalt, mindenhogy nagyon látványos tud lenni. További két érv is szól emellett a kapcsos keretekkel szemben: nem csúftják el fémszínű kis kapcsok a szélét, és nem tükröződik. A Cewe ingyenes Fotóvilág rendelőszoftverével, vagy az online szerkesztő programjával többfotós kollázsokat is lehet készíteni, így a Photoshophoz nem értők lehetőségei sem korlátozódnak csupán egyetlen fényképre.

2012. október 16., kedd

Ideje nekiállni... Avagy naptárak minden mennyiségben

Idén is belefogtam a naptárprojektbe. Már elképzelhetetlen nélküle a karácsony. Elkészítem az összes hónapot és a Cewe segítségével válik majd kézzel foghatóvá (illetve asztalra tehetővé, falra akaszthatóvá). :) Ugyanúgy, ahogy a fotókönyvnél, itt sem maradnak ki a Photoshop iránt kevésbé rajongók, hiszen az online naptárszerkesztőben bárki megtervezheti saját naptárát az előre elkészített sablonok segítségével. Remek ajándék családtagoknak, barátoknak egyaránt. Egész évben kint lehet ez a személyes példány a falon, asztalon, polcon (a mi dédink esetében a vitrinben). :)

Minden évben úgy érzem, hogy nem tudok újat kihozni belőle, és a képek kivételével ugyanolyan lesz, mint az előző évi,  de mégsem. Sosem tudtam mit kezdeni a sötét hátterű képekkel, márpedig bővelkedünk belőlük. A mai nap meghozta a megoldást. Ilyen "egyik oldalon világos, másik oldalon sötét, középen plusz egy szín" naptárlapokat gyártok idén:
Felhasználtam: Cewe: Naptár2013,
Anna Aspnes: ArtPlay Palette SweetBaby és SunFun,
NataliDesign: Calendar2013

Főszerepben a gyerek van, így örül a família, de én is kiélhetem magam az alkotásban.
Krissz, mint pár éve mindig, most is elkészítette a bárki számára letölthető alapot. Így lényegesen gyorsabb, mint anno 2005-ben, mikor először csináltam scrapbook-os naptárat. Előtte kezdtem el scrapbookozni, akkoriban még készleteket sem nagyon lehetett találni a neten, nemhogy naptáralapot, de utólag visszanézve azért annyira nem lett rossz. Sajnos most megmutatni nem tudom, mivel csak az otthoni gépen van fent.

A következő alkalommal 2009-ben készítettem naptárt, akkor már a fiamról a nagyszülőknek, meg dédinek. 2010-ben egyetlen oldal készült el, többre nem maradt időm, így mindenki kénytelen volt fotós naptár nélkül kidekkolni az évet. :) Ezt az egy oldalt mutatom azért:
 Felhasználtam: Cewe_Naptár, NataliDesign
Tavaly már ügyesen beosztottam az időmet, és elkészült a remekmű. Az utolsó oldalt csak decemberben tudtam befejezni, lévén nov. végén született Kornél és őt sem akartam kihagyni. A decembert is előkészítettem már októberben, csak a képet kellett volna beletenni. Szép rózsaszín lett. Aztán ugye novemberben kiderült, hogy a gyerekem minden előzetes híresztelés ellenére fiú lesz, és egyből átszíneztem kékre az oldalt. Aztán pár hét múlva megszületett, és valahogy olyan képet sikerült összehoznom, amihez mégsem illett a kék. Ilyen lett végül a december és az összes többi hónap:
  Felhasználtam: Cewe_Naptár2012, NataliDesign_Calendar2012, AnnaAspens_ArtPlay Palette Saffron Villa

2012. október 4., csütörtök

Gyárts te is fotókönyvet! :)

Üdv Mindenkinek!
Ahogy nézem, mostanában minden hozzászólásomat úgy kellene kezdenem, hogy: "Ezer éve nem jártam erre!". :) Most igyekszem pótolni minden lemaradást.
Nagy fotókönyvgyártás folyik a háttérben, szóval nem vesztem el. Már jópár hónapja kitaláltam, hogy a férjemnek karácsonyra egy fotókönyvet gyártok az itteni kirándulásainkról. Erre pár hete bejelentette a tutit: "Nem akarsz nekem karácsonyra egy fotókönyvet csinálni a kirándulási fotóinkból?" Ennyit a meglepiről. Mutatok pár oldalt (párat pedig már láthattatok korábbi bejegyzésekben). Kicsit "tömény" lesz, belátom, de a férjemnek az volt a kívánsága, hogy minél több fotó legyen benne:




Felhasználtam: AnnaAspnes készleteiből és Krissz fotómaszkjaiból

Ez a mostani már nem az első könyvecském lesz. Készítettem egy 82 oldalast a nagyobbik fiam első 2 évéről, egyet ajándékba a szomszédoknak, egyet pedig tavalyelőtt karácsonyra az Öcsémnek (ezt itt tudjátok megnézni). Idén karácsonyra (lévén távol vagyunk a családtól) mindegyik nagyszülő és a dédi is fotókönyvet kap. Ezt nem dramatizáltam túl. Minden oldalon 1 fotó szerepel csak, hiszen a nagyszülőknek úgyis az a lényeg, nem a körítés. Azért hogy az alkotó énem is boldog legyen, a borítója scrappes lett. Ezt mutatom is (mellesleg a fent említett fotókönyv borítója is hasonló lesz, csak a képeket cserélem ki benne):
Felhasználtam: AnnaAspnes készleteiből
Ennyi rutinnal a hátam mögött bátran ajánlom mindenkinek a CEWE-t, ahol kézzel fogható formába öltik a digitálisan elkészített műveket. A minőséggel is tökéletesen elégedett vagyok.  ITT mindent megtudhatsz róluk. Különféle méretből, többfajta lapminőség közül lehet választani. Ha nem vagy jártas a PS-ban, akkor sincs veszve semmi, ugyanis saját szerkesztő programjuk van, ahol hátterek, kellékek tömkelegéből választhat mindenki, és sitty-sutty összedobhat egy könyvet. Nem úgy, mint én, aki hónapokig, sokszor évekig ülök 1-1 művön.
Magam részéről már régen szakítottam a hagyományos fotóalbumokkal. Az összes régi fotónk beszkennelve várja, hogy előbb-utóbb scrapbook oldal, majd fotókönyv formájában meséljenek a múltról. Tesóm érdeme a szkennelés, és az, hogy a temérdek gyerekkori fotónkat (sokszor ruhák, hajviselet alapján) csoportosította, dátumozta. Nem kis munka volt, és egyes képekről ma sem tudjuk, hogy hol, mikor, miért, kiről készültek. Nos, nálunk az, hogy egy-egy lényeges esemény lényeges momentuma feledésbe merüljön, teljességgel kizárt, hiszen a könyveinkben minden dokumentálva van. Ezért is szerettem bele a scrapbookba annak idején. Mindent el lehet mesélni a segítségével az utókor számára. Érzéseket, hangulatokat közvetít. Számomra a legfőbb kifejezőeszköz.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy belefogtam az életem krónikájába is. Illetve már ott tartok, hogy 2 könyv lesz. Egyik a gyerekkori képekből készülget, másik pedig olyan helyeket, embereket mutat majd be, amik/akik nekem fontosak/fontosak voltak. Ezekből is mutatok pár oldalt (a harmadiknak még nincs kész az oldalpárja):


Felhasználtam: AnnaAspnes, NataliDesign és LorieDavison készleteiből
Remélem, kedvet kaptatok tőlem a fotókönyvek gyártásához! Hajrá! Még van idő karácsonyig! :)

2012. július 2., hétfő

Canyon Lake

Cewe múlt heti kihívására készült oldalam. Természetesen van párja is, de azon csak képek vannak, semmi scrap...
Felhasználtam: AnnaAspens: ArtPlayPalette Adventure és CrazyLife készleteiből.

2012. június 9., szombat

2012. június 1., péntek

USA-fotókönyv indul...

Csak így egyszerűen, inkább a fényképekre koncentrálva.
Credits: Anna Aspens: ArtPlayPalette Adventure
Anna Aspens: ArtPlayPalette CrazyLife

2012. április 25., szerda

Már 9 hónapja...

... hogy utoljára írtam a blogba. Túl gyakran ezután sem fogok jelentkezni, nincs időm rá, csak gondoltam mutatok egy kis ízelítőt az elmúlt időszak terméséből.

Elsőként egy egérpad a férjemnek, hogy 4 hónapos külföldön tartózkodása alatt se kelljen nélkülöznie a fia látványát. :) Karácsonyra kapta, és nagy buzgón már októberben megcsináltam, elkészíttettem, becsomagoltam. Mivel a 2. gyerkőc érkezését december elejére vártuk, gondoltam, ha a képe nem is, legalább a neve legyen rajt. Talán látszik is az alsó 2. és 3. kép felett: Kornélia. A vicces a dologban az, hogy Kornél lett belőle, és ezt csak a szülés előtt nem sokkal tudtuk meg (de ezt a sztorit már sokan tudjátok). :) Mindegy! Az egérpad maradt így, már nem csináltattam másikat.
Papír és az elemek egy része: AnnaAspens_ArtPlayPalette SaffronVilla
Elemek másik része: NataliDesign_Calendar2012

Készítettem új címkéket is a fűszertartónkra.  Végigböngésztem a netet letölthető minták után kutatva, de igazából egyik sem tetszett, így inkább sajátot gyártottam. Teljesen egyszerű, de nagyon jól mutat "élőben". Ilyen lett:
Papír: AnnaAspens: ArtPlayPalette SaffronVilla


A minap egyik kedves rokonunk kért meg, hogy Anyák Napjára csináljak a lányokról képeslapokat a nagymamáknak. Így sikerültek:
NataliDesign: Lost in the Blossoms és NataliDesign:OneBeautifulDay

Inspiráció: Beszteri_Sisters
Virágok: LilyDesigns_Easter
Overlay: VinniePearse_Dream
Doodle: NataliDesign_Dream

Szintén az ő kérésére készült egy képeslap a lánya ovis csoportjáról:
Papír: CatherineDesigns_C23
Virágok és festőállvány: LorieDavison_TheArtistFaeries
Emberkék: Chriscrap_ReadyForSchool

2011. június 30., csütörtök

Búcsúoldal

Mörjike új készlete a "The Patriot"már kapható a boltjában. Az én oldalam belőle:

A háttérhez az amerikai zászlós és a térképes papírt használtam (nem tudom, kicsiben mennyire jön át). Nagyon tutik.
Egyben ez a búcsúoldalam is, ugyanis holnaptól már nem leszek CT-tag Áginál (máshol meg eddig sem voltam). Fájó szívvel, hosszas gondolkodás után döntöttem így.  Mivel itt a blogon szinte kizárólag csak a CT-oldalaimat mutattam be, valószínűleg nem nagyon fogom vezetni ezután (max. hébe-hóba). Lóránt fotókönyvének készülő oldalait egy privát galériába szoktam feltenni, azt nem osztom meg mindenkivel, de akit érdekel (rendszeres olvasóim, ismerőseim), szóljon, és szívesen küldök hozzá meghívót!
Szóval ez afféle búcsú akart lenni. Köszi mindenkinek, aki olvasgatni szokott!

2011. május 19., csütörtök

Visszatértem :)

Ezer éve nem írtam ide semmit és kb. ugyanennyi ideje nem készítettem egyetlen oldalt sem. Ugyanez a helyzet a  kommentekkel, a blogok és galériák olvasásával/nézegetésével...

Most viszont egyből 2 oldalt is mutatok. Mindkettő 100% Mörjike. :)


Az elrendezés liftelés. Az eredeti oldal: Jana Norton: Turned Seven
Felhasználtam:
Papírok: 
Agnes Biro (Designs by Mörjike): LinenLine3.  és Easter Fun 

2011. március 25., péntek

Új helyen...

Mörjike megnyitotta új boltját a DHD-nál. Érdemes hozzá benézni, mert egyrészt nagyon szép készletei vannak, másrészt 4 napon át most minden 30% kedvezménnyel kapható nála.
Újdonságként egy nagyon klassz ragtapasz-csomaggal is jelentkezett, melynek a "Tape it easy" nevet adta. Ezt az oldalt készítettem a felhasználásával:
Felhasználtam továbbá:
Képkeretek: Mörjike_Basics Frames 1.
Tépett papírcetli: Mörjike_TornPaperPeaces
Egyebek: Mörjike_AbandoneOffice
Zsiráf: SuperScrap_BabyPic

Janka és Mörjike is megajándékozott egy blogdíjjal már sok héttel ezelőtt, csak azóta még nem blogoltam.
Nagyon köszönöm csajok, hogy érdemesnek találtatok rá. Igazán jólesett. 

2011. február 14., hétfő

Nyitólap

Nos, már kész Lóci fotókönyvének majdnem 3/4 része, ideje volt a nyitólapot is elkészítenem. Sehogy nem jött ihlet, aztán rátaláltam hollyinjapan "Go well my children" című alkotására. Olyannyira megtetszett, hogy az elrendezését egy az egyben átvettem. A kezemet Móni fotózta le. Készült vagy 20 verzió. Az utolsónál már Lóri is felkapaszkodott az asztalra, és addig-addig intézkedett, míg sikerült belenyúlnia a képbe. Úgy gondoltam,  az ő kis kezeivel, ebédmaradékos pulcsiujjával még személyesebb a dolog, ezért ez került rá. A szöveget "lorem ipsum"-osítottam.
WA-k: Beszteri_Szerelem, szeretet, gondoskodás
Pecsét: BudaháziBrigitta (azaz Gigi) :)
Boríték: Rina_Grandpa'sCabin
Óra: Catherine_ReCreation

2011. február 6., vasárnap

Kép egymásnak 8.

Múltkor nagyon megtetszett ez a játék. Az új fordulóba is jelentkeztem. Nekem Szrjudit készített oldalt. Csodálatos lett. Nézzétek csak:
Én pedig Giginek alkottam.  Nagyon örültem a képeknek, amiket küldött. Ahogy megláttam őket, beugrott az alapötlet, mégis jó sokat babráltam vele, míg ilyen lett:
Papír: Mörjike_LoveSoul
Ragtapasz: Mörjike_Sympatique
Öregített képkeret és tű: Cewe_LoveLetters
Kapocs: Mörjike_BeautyFall
Bohóc: Netről (blogs.orlandosentinel.com)
Mekis kaja: netről

2011. január 29., szombat

Esküvői torta

Mörjike vadiúj papírkészlete már a közelgő Valentin nap jegyében készült. A neve: Love Kraft.
Az oldalam  belőle:
Virág és masni: Mörjike: Tik-tak
Lepke: Mörjike_SoftPillow MiniKit

Köszönöm szépen továbbá a múltkori bejegyzésemhez a sok kedves hozzászólást, priviket, stb. Tényleg jólesett!

2011. január 24., hétfő

Mit is ír?

Mörjike ismét új papírcsomaggal jelentkezett. Nagyon szép, lágy kékség jellemzi. A készlet  "Winter Craft"  névre hallgat. Örültem neki, mert kicsit kimozdított engem is a nagy barnaságomból. Az oldalam pedig, amit készítettem ezekből a papírokból:

Mivel volt, akinek feltűnt, hogy hetvenvalahányról hirtelen huszonvalahányra apadt a blogbejegyzéseim száma: nos, igen... Egy rossz napomon múlt héten kikukáztam ötvenvalahányat. Hirtelen feleslegesnek éreztem az egészet, és úgy gondoltam, megtartom magamnak az elkészült oldalakat (kivétel CT). Ezt az érzés mostanra csillapodott azért... :)